2011. június 1., szerda

Politikai pályafutásom vol 2.

Jelöltettem magam Üzemi Tanács tagnak a vállalatunknál. Elindult a kampány, ami zajlott a belső intranetes hálózaton, elektronikus levelekben és nyomtatott anyagokban egyaránt.
Furcsa volt a saját arcommal találkozni az iroda falán, mégha van is egy 1:1 méretű faliposzter, amin rajta vagyok.

A kampányszöveg, cenzúra ide vagy oda, a nyírások és vágások ellenére sikerült. Az utolsó frázisok visszajöttek, emberek tömegei olvasták el. Mostmár olyanok is ismernek, akikkel lehet még nem is találkoztam. Van egy hátborzongató érzés ebben.

A választás napja.
Úgy döntöttem, ez egy munkahely, nem lesz kampány, felhajtás, stb. Nem kerestem meg az embereket, vajon szavaznak és hogy érzik magukat, nem hívtam meg senkit a kávézónkba egy ingyen kávéra. Visszagondolva lehet, előtte kellett volna többet smúzolni, mosolyogni, szépíteni. Már mindegy. Ez egy munkahely, ahol emberek dolgozás mellett jól érzik magukat és kb. hasonló arányban, mint egy igazi választáson, elmennek szavazni. Persze, hogy én is voltam és természetszerűleg elegánsan nem magamra szavaztam.
Jön a hír, oh shit, hát a biztos választóim hol vannak? Tréningen és csak pénteken jönnek? De ma szerda van, ma kell szavazni! Fejlesztendő terület a szervezőknek, HR-nek, hogy ilyen esetben mozgóurna. Jó, a külföldre utazóknak nem kell küldeni, de legalább belföldön.
A szavazás titkos, van bizottság, folyamatosan ellenőriz, van előttük süti, hogy a bezsibbadt irodai dolgozónak kedve támadjon x-elni. A szabályok egyértelműek, ki szavazhat, hányszor, hogyan, milyen színnel, miért és miért nem, mettől és meddig, meg pontosan a lokáció és hány százalék és még felsorolhatatlan sok igazi szabály. A tét komoly, a megválasztást is törvények szabályozzák és érvénytelenségi indítvány itt is indítható.

Szavazás folyik, ebéd idő, ebédelek, irány a Lounge, a kávézó. Udvarias mosolyok, a csocsózásba beleegyező kaján vigyor s közben oldalazó slisszolás a szavazó helyiség felé. Sziasztok, kávé üccsi süti? Ti hoztátok? Nem baj, fogyasszatok, írjátok az enyémhez. Ingyen van? Tudom, azé! Na lazuljunk, hogy állunk-hogy állunk? Már szavaztak sokan, de ennél többen nem, ráadásul vannak tréningen is.Tudom, a csudába és mit láttatok, ki nyer ma? Bolgár György? Ehehehe! Azt még nem lehet tudni, tudom én is, de meg kell kérdezni. Akkor viszek még egy pogit, meg ebből is, mert az előbb ilyen nem is volt... Jaj, de szép mosoly lehetett, be kár, hogy én nem láthattam.

Eltelt a választás, másnap reggel már van infó. Nincs panasz, a szavazás sikeres, legális, atrocitás és incidens nélkül zajlott. És az eredemény. Nem nyertem. 3 szavazattal lecsúsztam a második helyre (ez azt jelenti, hogy  a szavazatok kb. 45%-át kaptam meg és 48 kellett volna). Mázli, hogy a munka vidékre húzott. Mennyi, úgy sajnáljuk, pedig úgy akartuk, dehátsajnosezvanmajdmáskor aggódásról maradtam le. Hál Istennek. :-)
Tartaléktag lettem. A tartaléktag, akkor lesz tag, ha valaki kilép, kirúgják, elmegy közülünk, stb. Ez azért praktikus, mert nem kell megint választást kiírni.

A helyzet fintora.
Beleülök, hogy nem leszek. Jó lett volna, de ez van, dolgozom tovább. Eltelik 1 nap, majd még pár és olvasom a bejelentést, hogy az egyik tag máshol keresi eztán a kihívásokat. Nézek ki a fejemből, hogy őőőőő most mi van? Most én leszek mellékvágányon? És mégis? No mindegy munka van, megyek pénzt spórolni valamin. Az mindig jó, hasznos és fölfelé is úgy szeretik, mint én az elismerést. Win-Win. Nekik anyagilag is, nekem meg leginkább mentálisan.
De jön egy invitation, hogy menjek ülésre, mert azért, hogy felvegyem a fonalat lemond a tisztségről, mert ez fontos. Hű basszus, benne vagyok nyakig! És most ki kivel van és mit játszunk?
Tag lettem. Nem volt nagy csinnadratta, a dolgozók többsége még most sem tudja, hogy ez még májusban tényleg megtörtént.

Tagság.
Mostmár ezt is el tudom mondani, hogy részt vettem üléseken és hozzá is szóltam okosan. És ez a fórum sem az lesz, ahol titkokat árulok el, mert tudom, azt nem szabad.
Azért ez egy komolyabb dolog, mint amire kívülről az ember gondol. Voltam munkáltatói egyeztetésen. Fura érzés elsőre ám a saját HR igazgatóddal szemben ülni és a nem éppen egyező véleményedről meggyőzni próbálni. És a mienk elég jó tárgyaló- és érvelőpartner. Nehéz dió volt, akkor úgy gondoltam az első pillanatban. Felvettem a határozott munkavállaló képviselő pózt, gondolván én itt nem szólalok meg, ehhez én még tacskó vagyok.
Hát persze, hogy nem bírtam sokáig. Számoltam, mondtam és érveltem. Nem ért sokat, aztán az utolsó döntés meghozásához már talán többet tettem. Tán megjött a bátorságom? Vagy elbíztam magam? Keresek egy pszichodokit, hátha ki tudja analizálni.

Végezetül.
Bejutottam. Csinálom. Ez komoly dolog és komolyan is veszem. Új szabályozások jönnek, érintenek majd keményen, de ez így helyes.

Minden, amiből kimaradok egy elveszett lehetőség. A probléma pedig nem azért van, hogy megijedjünk és féljünk, hanem, hogy megtanuljuk megoldani és egyben megelőzni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhatsz megjegyzést. Ne feledd, szerző (aki írta a véleményt) nélkül nem tudhatom kinek köszönhetem.