Búcsúlevél

Korábban említettem, hogy itt mentek majd el korábbi szösszeneteket, amik kijöttek belőlem. Íme az első ezek közül, ami egy kedves most távozott már volt kollégámnak, főnökömnek íródott.


Hello Csongor,

Bár nem vagyok Mátrix fan, mégis vannak jó gondolatok a filmben, íme egy: "A világban egyetlen törvény van, egyetlen biztos pont, egyetlen általános igazság: a kauzalitás. Akció-reakció, ok és okozat." Nem tudom pontosan hogyan kapcsolódik ide, de most figyelve, ahogy a lázmérőn megjelenő számok nem akarnak csökkenő tendenciát mutatni és könnyezek, ha eszembe jut nyelni fogok, ami érzéstömeget márcsak egy éves utolsó CAPEX zárással lehet egészen borzalmassá tenni, belegyűrűzött az agyamba, hogy ez egy olyan munkanap, melyen utoljára szippantasz a BAT csodás, gépileg hőszabályzott, budaörsi zamatos levegőjébe. Milyen összefüggés lehet a kettő között, nem tudom. Azért azt a romatnikus fordulatot, hogy belebetegedtem, hogy utolsó irodai napodat épp ma töltöd, nem lehetek ott és ennek mekkora jelentősége van vagy nincs, elhesegetném. Nyilván vannak összefüggések a világban, melyeket véletleneknek neveztünk el, de most nem szeretnék kis kalandozást tenni a káosz kutatásának bonyolult, de rendkívül érdekes világába. Kétségtelenül hozzáteszem, hogy állapotom nem engedi, hogy ma az évadzáró csocsómeccsek után a nap végén megöleljük egymást, ami azért nem jó érzés. Tán az ok és okozat, hogy nem lehetek bent, hogy ezt mind elmondani nem lett volna lehetőségem egyetlen nap alatt, így mégis megfogalmazhatom.

Eljött egy nap, melyet sokan nem vártunk. Igazából nem is a várakozáson van a hangsúly, hanem a több éves megszokáson, hogy itt vagy, jelen vagy, hogy együtt itt vagyunk. Lehet, kezdek Kozsóssá válni, ez van, tőlem sok vallomást nem olvastatok, hát most karakterszámban pár évre előre megdologzom érte. Voltak nehézségek, és vidám pillanatok, mindenki törte a fejét a másik miatt és volt, mikor együtt törtük másokét, amikor egymásba karolva haladtunk az úton előre szakadatlanul. Ez most egy nap, mely bizonyos értelemben az utolsó, de más oldalról első. A Mátrix óta már biztosan tudjuk, hogy "ami egyszer elkezdődik, az véget is ér". Most lassan valami véget ér, de kezdődik majd egy új egy jobb, de biztosan egy más. Ákos lehet itt beénekelné: "Valami véget ér, valami fáj". Az emberi élet ciklikussága, a szervezet rendszeres megújulása olykor magával hoz olyan változásokat is, melyekre nem számítunk, esetleg nem is akarjuk, de a bennünk rejlő erő az, ami ezeket kihívássá alakítva megoldja, hogy még edzettebben futhassunk a következő akadály felé. Ahogy mostanában említettem, azért van az erő, hogy használd, mert ugye minek az erő, ha nem használod.

Gondolkodtam, hogy mivel is tömjek tele hosszú sorokat (illetve hogyan ne) ezen az elektronikus lapon, hogy a fejemben cikázó emlékek, történések legalább egy kis szeletét idevessem, mintegy memoáraként az elmúlt durván évtizedből. Mostanában többször említettem a kijelentést, Mi lesz velünk?, egy-egy poénnál, melyeket nem tudok máshogyan nevezni, olyan Csongoros, arra a pár agyonütött, kegyetlen rossz faarcú beszólásra, szójátékra gondolok a nap egy váratlan pontján szembefutva, amiktől máshogy haladtunk tovább. Egy rövid pillanatra mássá lett minden, kizökkentünk a hétköznapok zsúfolt irracionális valóságából, nagy problémák között is mosoly lopózott arcunkra. Lassan elfogy a napirajz és még az is lehet, hogy lesznek dolgok melyek igenis basznak öltéseket, dolgok, melyeket nem lehet pár gondolatban letudni. Hol maradnak az olykor táskás, erővel nyitva tartott szemek. Hol marad a Béke, nem győz a Cubs, a nők kis csöcsöket akarnak. Ez mind Őrületes. Mégsem lesz. Együtt kell élnünk vele és együtt is fogunk, mert ez az élet rendje.

A rendtől függetlenül ezen pár sorral búcsúzom, no nem teljesen tőled, de a csongor_lakcsik@bat.com-tól mindenképpen. Kívánok sok sikert, de leginkább boldogságot a jövőben! Így utolsó soraimat írva eszembe jut egy dal, egy búcsúdal, mely a Megasztár 1-re lett írva ahogy kissé esetlen hangjai felszólalnak. Egy dal, mi oly sokszor már ilyen helyzetekben önkéntelenül jutott eszembe, talán nem véletlenül, mert azt hiszem sokminden benne van, amit ilyenkor túl sok szóval tovább ragozni még nekem sem érdemes, nem tudok. Hanyagul idevetem az első két sort, a többit, aki nem tudja olvassa, hallgassa.

"Elmúlt, hát elmúlt, viszlát jóbarát!
Jó volt, egy show volt, ami mindig megy tovább,"
... (http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=11627)

Tényleg zárom soraim, kellemes utolsó napot, pihenést. Szombaton még valószínüleg találkozunk.

Üdv,