Képzelt riport egy Státusz meetingről

Egyszer volt egy világ, ahol kéthetente tartottunk státuszt, persze sose fértünk bele a kitűzött időtartamba, ezért 2 lett belőle. Ennek egyik előnye, hogy hetente összeülünk valahol, ahol egy kicsit jobban összehúzódunk, mint asztalainknál, lecsukjuk laptopjainkat - tisztelet a kivételeknek - és átadjuk magunkat az információ áradatnak. Természetesen a vélemény szabadsága hozza magával, hogy olykor már a két idpőpont is kevésnek bizonyul, de az esemény ügyes délelőttre helyezése által az ebéd motivációja alakítja a gondolatok elburjánzását.
Ma nem volt státuszunk, elmaradt. Sok háttér nem látott napvilágot, mellékes információkból kiderül, hogy fontosabb feladatok és kevésbé fontos témák indokolják. Ez egy B heti státusz, amikor az A hetinél nem kevésbé fontos, de többnyire kevésbé sürgős témákkal és azokhoz készített színes prezentációkkal örvendeztetjük a többieket, élesítjük előadási készségeinket.

No és mi van, ha úgy teszünk mégis volt. Járjunk egy kört a képzelet varázslatos világában a szokásosnál jóval szabadabb formában. Gyertek velem, útra fel. :-)

Prológ. Megnyitás, gyors felsorolás, mi is a mai menü. Igaz ezt mi dobtuk össze mégis néha meglepődünk, hogy miről is fogunk beszélni. Kicsit olyan, mint mikor tételt húzol egy vizsgán, aztán vagy azt mondod el vagy cselesen egy másikra terelsz hirtelen.
Első téma, az előző státusz feladatai, hogyan állnak. No először mindig érdemes tisztázni, hogy az azonos jellegű B státuszon feljegyzett vagy az előző heti átellenes, A státuszon rögzített feladatokról van szó, mert ugyebár, ha beszélünk az egyik dologról, akkor a másikról is kell. Ez az egyik legizgalmasabb pont. A kérdések egy részéről úgyis szó lesz valamelyik előadásban, no de ott a maradék. Persze, hogy erre nem sokan készülünk. A reggel 9-kor elolvasott minicben talált kérdésekre a reggeli kávé rohanásában gyűlnek fejben a válaszok. Bár úgy gondoljuk nem így van, de ekkor már látható, ki lesz bajban. Ő az, aki csendben van, elmélyedve belül, a cigivégén a parázs nem pihen, az ital gyorsan fogy, erőltetett mosoly, ha a többiek nevetnek, biztos vicces volt. Szegény, "bárcsak túl lenne már rajta". Ekkor már csendül a programfelelős (chair) hangja, mindt iskolában a becsöngetés, "Gyertek, kezdjünk!". Kérdés, gyors válasz, olykor improvizálás, blöffölés, ha nem kérdeznek bele, pókerezhetek is. S jön az első visszakérdezés, arcokra kiül a "ma sem végzünk időben" tekintet, mitől a kérdező elbátortalanodik, a zavart válaszra kötelezett pedig el is odázhatja egy "megbeszéljük offline" leintéssel.
Oh, de most nem, válaszol, visszakérdezés, vélemény, válasz, megállapítás, szét s most össsze, mint egy amatőr boxmeccs, 5 perc helyett már 20 is eltelt, egyszer vége lesz.

Tárgyalás. Lassan átúszunk az első témába, felvillan a prezentáció, ezzel a márkánkkal ilyen tervünk van, amit olyan határidőre és ütemezéssel fogunk megcsinálni. ÚÚÚ-ÁÁÁÁ, pedig nincs is tüzijáték, ekkor már a képek jönnek, majd a száraz tények s zizegő elektromosság villanyozza fel az agyakat gondolatra serkentve az idegszálakat, beindítva a beszédközpontot. Udvarias plátói kérdésként hangzik el a vélemény és kérdés kérő felszólító kérdés, de jaj, belekérdeztek. Kidolgozott munkáról van szó, nem lehet baj, csak valamit nem ért. De jaj megint, a hang a H2-től jött, ez hosszú lesz, biztos elütöttem egy betűt. Áh csak megint lemaradt az elejéről, hogy mindig van egy bütyök, aki azért akadékoskodik, mert nem érti, hogy nem tudhat mindent. De nézzenek csak oda, rövid a kérdés, meg is válaszolom... Újabb kérdés, majd válasz, már egymással és egymásért érvelnek, de miért én vagyok a gép előtt? Sűrű válaszok, ugráló slide-ok, jegyzetelő tollak sercegő hangja a papíron. Minden tisztázva, kérdések felírva, felelősök megállapítva, téma lezárva, hurrá

Szünet. Már legalább 1 órája tart a státusz, ideje pihenni. 10 perc, tartsátok be, egymás idejéből megy, hangzik az ülés elnökétől. Irány újra, kávé, az első szekció okozta első fusztrációk füstbe-italba folytása, úszás a fényben a jó gondolatok még eltartó hatása miatt. Még egy rövid csocsó is belefér, feszültséglevezetés, mentális felfrissülés

S újra vissza a szokásosnak mondható tárgyaló kékes-pirosas-fehéres innovatív, a hagyományokat őrzően modern világba kalauzoló design-jába, hol a jövőt meghatározó gondolatok, mint a feltámadt a szél, mindent elsöprő tölcsérként száguldanak. Megint itt vagyunk érdemes körülnézni, ha még 4 vendégszereplőt hívunk, kevés lesz a hely. Kicsit a terem kiszellőzött, úgy bejött a zoxigén, folytathatjuk.

Újabb topic, együtt örülés, majd kicsit később megint az érdeklődések izzasztó áradata. Karistolnak a tollak a füzeten, telik a minutes, természetesen elekrtornikusan, gyűlnek a feladatok. Valaki már a leveleit ellenőrzi, más a szabadba vágyón tekint ki az ablakon, valaki fejében kutat napi teendők után, míg olyan is akad, ki csak az éhséghez párosuló enyhén savas görcsöt próbálja egy pohár vízzel és egyenesre merevített gerincoszloppal leplezni. Már közeleg a dél, mikor 12-t üt az óra s a kis csapat elindul, hogy bevegye az ebédlő minimalista terét, kiélvezze szolgáltatásai körét, étellel tömje meg hasát. A gondolatok már itt járnak, csökken a kérdések száma, lassan méla csendbe burkolózik a társaság, csak az előadó beszél elakadó hangon.

Finálé. És igen, mindenki feléled, hisz elhangzik a véget jelző szó. Izzasztó, megfeszített délelőtt volt, ahol talán megint előrébb lendítettük a jövőt, kiköszörültünk pár csorbát, egymásnak feszültünk, majd egymás vállára borulva együtt örültünk. Minden benne volt, aminek benne kellett lennie és ami kimaradt az majd a következő státuszon kap lehetőséget. Ez a finálé talán az egyik legmozgalmasabb része a teljes időtöltésnek. Elgémberedett végtagjaink, sajgósra ült fertályok mozdulnak szervezetlen összevisszaságban. Becsukódnak a füzetek, kattannak a tollak és a lecsapódó laptopfedelek, utolsó fontosnak vélt gondolatok, udvarias egymás elé tessékelés a kijáratnál és a felkiáltás: "Ugye le sem ültök, megyünk ebédelni?"

Igen véget ért. ismét hozzátettünk valamit a boldoguláshoz, de legalábbis megerősítettük magunkat gondolataink helyességéről. Végső esetben, ha egyik se valósult volna meg, legalább együtt töltöttünk egy délelőttöt, amolyan heti szakmai csapatépítés. Legközelebb már státusz is lesz biztosan, nem kell hiányában álmainkban keresgélve kitölteni a hiánya okozta űrt.

To do: Ötletek összegyűjtése
Határidő: Jövőheti A státusz
Felelős: Minden résztvevő

Madrid a csodás

Ugyan nem ma történt, májusban a távoli spanyolföld fővárosát, Madridot látogattuk meg. A legjobban kiválasztott hétvége volt, itthon évszázados vihar, ott csodálatos, kellemes idő.

Azt gondolom Madrid nem a klasszikus hétvégi városlátogatós célpont kevés kiemelten híres vagy hírhedt nevezetessége, látványossága miatt. Ez így is rendjén is van, tényleg nincs jobban elkényeztetve az ember, mint bármely nagyobb városban Európa szerte.

Valami mégis más. Egy-két helyre szerencsére már sikerült eljutnom és általában nem csalódtam, mert nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Párizsban a fényeket, a pompát, a magasztosságot, ami máshol csak másolatban létezik, de ilyen koncepciózusan egységesen talán sehol. Rómában egy olyan kor emlékeit, mit igazán felfogni sem lehet. a pompa csak becsempészve van meg a hihetetlenül koros romok között pármillió száguldó igazi olasz robogó társaságában. Velence a romantika, Palermo-ban valami megfoghatatlan, amin csak tűnődik az ember, hogy tényleg egy maffiózót szeretne látni. Az biztos, hogy csendesebb, nyugodtabb, mint Róma. Barcelona-ban már ott a spanyolos kreativitás, elvontság, bohóság, életszeretet. Andalúzia arcai (Granada-Cordoba-Sevilla-Ronda-stb.) bizonyítják, hogy nem kötelező, hogy a múlt eltaposása árán kell jövőt építeni és egy katolikus mór birodalom varázsába csöppen az odalátogató. És ezt a sort még sokan kiegészíthetnénk, tegyétek is meg bátran.

Madrid. Az első város, melyben azt mondtam, ha egyszer Budapestet le kell cserélnem, remélem ez lesz az. Tényleg. Ma beszélgettünk egy Madridba utazó kollégámmal, aki megkérdezte mi volt az, ami a leginkább tetszett. Nem gondolkodtam, a válasz: a város hangulata. Egy város, ami az életet sugározza és nem az emberek arcán nem a hétköznapi gondok ülnek. Egy hely, ahol az emberek büszkén vállalják, vallják spanyolságukat, ahol az emberek a vasárnap tiszteletére szép ruhában, büszkén járnak kellnek az utcán. A város, ahol megfér a modern divat a hagyományos (nép)viselet mellett, ráadásul az ember nem is hökken meg rajta, mert a levegőben érezhető. Alig egy fél nap alatt egy városlátogatásban (ami nem a pihenés kategóriája) el tudtam engedni magam, el tudtam feledni a hétköznapokat, a problémákat és csak szívni akartam magamba azt az erőt amit megfogni sem lehet.

A város gyönyörű, karbantartott, szép, gyönyörű épületek (palota, Gran Via), múzeumok, hangulatos utcák, csodálatos parkok (Retiro), természet, kis terek ahol csak hely akad, érdekes szobrok(orrán álló elefánt, máshol Garcia Lorca szól hozzánk). Élet mindenhol. Élet és nem nyüzsgés, nem tömeg, nem zaj. Nagyváros kisváros hatással, ami a következő sarkon makropolisszá válik. A város, ahol Cervantes méltán híres hősei ( Don Quijote) mindenhol felbukkan és végigkísér.

Már gondolkodtam, hova tegyem, legyen itt az apróbetűs rész. Elfogult vagyok Spanyolországgal, a spanyolokkal szemben. Szeretem az országot, remélem megérem, hogy legalább úgy bejárjam, mint kishazámat. Megszerettem, beleszerettem, mert bárhova megyek erőt kapok, tanulok, hogy az életben a mindennapok csak összekötői a fontos dolgoknak. Csodálom, ahogyan az élet szeretete, az élet rövid periódusainak tényleg fontos pillanatainak megélése mennyivel többet jelent, mint a holnapi sikerért küzdeni ma. Nem vagyok idealista, tudom, ott sincsen kevesebb probléma egy átlagos családban, mint nálunk. Tudom, hogy nem földrészünk leggazdagabb országáról beszélünk, tisztában vagyok vele, hogy igen gazdag és világszinten szerteágazó történelmű népről van szó. Mégsem ez a fontos. Hanem ahogyna összemosódik a büszke katolikus az élet kihívásait könnyebben vevő mohamedán mórral. Egy ország és népe, akik tudják, hogy az élet nem az, amibe bele kell halni, azt megélni kell. Csodálatos. Ez a felfogás látszik, érződik a művészetből (Miró, Dali, Picasso, stb.), a történelemből, ami végső soron nem volt sose annyira feszes, mint amennyire kellett volna és végső soron Svájc kivételével mely országot nem sújtotta baj sose.

Visszatérve Madridra. Az éjszaka, a Tapas bár negyed. Nem gondoltam, hogy egyszer sorba fogok állni, hogy asztalt kapjak egy étteremben, ami ráadásul nem is valami exkluzív őrület (vagy nem tudok róla), ahova csak a kiváltságosok jutnak be. Most megtettük és megérte, a hangulat, az ételek, az ízek mind passzolnak. Nincs túllihegve semmi, mégis minden a helyén van. A spanyolok egy teljesen más időszámításban léteznek, ami abban is látszik, hogy este 9 körül indul az élet, van étterem, ami nyitva sincs még ekkor. Érződik a vendéglátás kifinomultsága, ahogy egyáltalán nem tolakodón mégis mindig jókor érkezve (ez majd minden helyre igaz) kérdez, hoz, visz, számláz. Itt nincs szükség nagy boxokra, nem kell x méter az asztalok között, nem történik baj, ha egymásnak dőlnek, többnyire még háttámla se kell a székre, a lényeg, hogy együtt van mindenki és jól érezzük magunkat. Persze, tudom van más étterem is, hagyományos, de oda nem az átlag spanyol jár elnyesni a jövedelmének több, mint felét (helyi felmérés) szórakozásra, társasági létre, valahova beülésre, közösségre. Benéztünk egy mekibe is, mert a szükség úgy hozta és nem ez volt az első hely, ahol fel kellett ismernem, hogy egy McDonald's csak nálunk néz úgy ki, mint egy jobb étterem, máshol tényleg csak egy jobbfajta hamburgerező. A helyén van kezelve és ugyanazt a vackot adják. Kenyeret a péktől, ételt az étteremben. Ha már az ételeknél tartunk. Van még olyan ország, ahol a sonkaboltot, kvázi hentest Múzeumként tartják? Nos itt nem is egy van, Museo del Jamon. És itt vásárolni is lehet. Másik a "menzapiac" Egy piac, aminek oldalán egymást követik a sajtos, halas, pék, tejárú, hentes, tengeri őrületek, magvak, saláták, zöldségek különböző elárusító pavilonjai, melyek egyben adagra porciózva is kínálják portékáikat. Középen a kialakított talponülő és asztalos helyeken pedig ülve lehet étkezni. Természetesen megtalálhatók a boros és más italos forgalmazók is. Van egy varázsa és mégsem a piac-lángos kapcsolat, hanem egy kifinomultabb jelenség.

Madridi látogatásunk során ellátogattunk Toledo-ba is. A történelmi háttér, hogy alig párszázévvel ezelőttig, még ez volt a főváros. Az egykoron acéljáról méltán híres város már jóformán csak az idegenforgalomból él. És azt jól is csinálja. Egy gyöngyszem, mi megmaradt a múltból. Egy kis kincsesház, ahol egyet éreztem, mindent látni akarok. Sajnos az Alcazar felújítás miatt zárva volt, úgyis csak 1 napot terveztünk eltölteni, legalább nem rohantunk. Csendes kisváros, ahol tényleg minden olyan mintha megállt volna a történelem. Egy szikla tetején épült, a dimbes-dombos kanyargó sikátorokat csak kevés nagyobb forgalmú út vágja félbe, amelyeken többnyire a már megszokott sűrűségben járnak a buszok. Egy érdekesség volt a turisták terelése: itt igen sokat süt a nap, hogy ez elviselhető legyen az idegenforgalmi nevezetességekhez vezető utak felett fehér vásznakat feszítettek ki, így kvázi árnyékban kószál a jónép. Kimész a napra és keresed a visszautat. Mindent a vendég kényelméért.

Egy kicsit a szomszéd füve elvet továbbviszem. Madrid Metro. Nem 3 metrovonal, sokkal több. A reptérről 3/4 óra alatt a belvárosban (hja, metró jár oda és csak 1 extra Euro a jegy) voltunk. A metro este 10 órakor is max 2 percenként jár. Ismétlem 2 percenként. Lassan csak nálunk nem lesz acélkapurendszer, ami megnehezíti a lógást. Van itt is mindenféle szerelvény, kis ráfordítással és hangszigeteléssel a mi orosz gépeink is jók lennének, így ez nem téma. De 2 perc bármelyik vonalon bármikor. Nincs értelme leülni, mert jön a vonat.
Még egy technikai jellegű dolog. Van egy kis trópusi kert a vasúti pályaudvaron. Miért? Mert jó levegőt ad, mert a természetet így be lehetett vinni, mert így az érkezés kellemesebb, mert így egészségesebb a pályaudvari lét. Kétszer írtam, mert ez tényleg ok és ezek tényleg megvannak.
Még egy kis vonat miatti miért kérdéssorozat, amikor a Bp.-Siófok IC jegy áráért Madrid-Toledo gyorsvonatot kaptunk. 80 km táv kb. fél óra alatt, mindezt rázkódások nélkül, csendben, kényelmesen, komfortosan. kulturált, képzett személyzettel. Ha a MÁV ezt megközelíti, már nyugdíjas leszek. Pedig ezek szerint lehet ezt így is.

Végezetül. Csodálatos volt, megyek még és mindenkinek ajánlom, aki kíváncsi egy városra, de könnyed kirándulásra és kikapcsolódásra vágyik.